Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2015

T-I-S-Z-T-E-L-E-T

Kép
A Fortune Magazin legtöbbre tartott vállalatok listáján levő cégek bizonyára nem tökéletesek, de a legtöbbjük nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy mások tiszteletben tartása magas prioritást élvezzen. Sokan tényleg az egyén mély tiszteletének kultúráját támogatják, csakúgy, mint a szívből jövő cselekvő felelősséget mások emberi méltóságának napi szintű gyakorlásáért.

Kössük össze a lényeges dolgok felé vezető pontokat!

Kép
Ha az alkalmazottak naponta nem azon dolgoznak, hogy előrelendítsék a szervezetet, akkor kevésbé adnak bele mindent az alapvető célok eléréséért. Így akár aktívan, akár passzívan, de kevésbé lesznek elkötelezettek a munkájuk iránt. Azért, hogy újra elköteleződjenek, az első és legfontosabb, hogy kössük össze egy vonallal azt, amit nap, mint nap a munkájuk során tesznek, az elérni kívánt szervezeti célokkal . Ha nem tudják összekötni a pontokat, nem lesznek elkötelezettek.

Gyorsan és okosan belebukni

Kép
Dave McClure többszörös vállalkozó, több mint 500 vállalkozás alapítója szerint a siker azon múlik, megtanuljuk-e „rendszeresen és mesterségesen előállítani a kudarcot . . . ,mert így tudunk tanulni. Hozzászoktunk ahhoz, hogy kitaláljuk, mit utálnak az emberek és azt átfordítsuk arra, mit szeretnének ... Ha nem akarod a kudarc kockázatát vállalni... soha nem fogod kitalálni, mi a sikerhez vezető helyes út.” Ezt McClure a Fast Company magazinnak mondta néhány évvel ezelőtt és ez vált a sorozatos vállalkozók hitvallásává. Ezt úgy hívjuk „gyorsan és okosan megbukni.”

A kulturális változás lényege

Kép
A Kulturális Változás lényegében egy dologról szól: hogyan tudjuk megváltoztatni azokat a kulturális meggyőződéseket, amelyek a mindennapi tevékenységeinket meghatározzák. A szervezetekben dolgozó emberek minden nap tapasztalnak valamit, ezek a tapasztalatok meggyőződéseket váltanak ki, a meggyőződések meghatározzák a cselekedeteket, a cselekedetek pedig meghatározzák az eredményeket. Nem túl hatékony módja a kultúra megváltoztatásának, ha csupán a viselkedésre koncentrálunk. Ahhoz, hogy felgyorsítsuk a valódi kulturális változást , az emberek mindennapi viselkedését (cselekedetét) meghatározó meggyőződéseikre kell koncentrálni. Aztán el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a meggyőződések csak akkor változnak, ha a tapasztalatok is. A kulturális változások nem nagyszerű személyiségeken, lelkesítő beszédeken, körültekintő tervezésen, vagy hatalmas megvilágosodáson alapulnak. Csupán őszinte szándékra, tudatos gondolkodásra és összpontosított erőfeszítésre van szükség. Milyen erőfeszítésr